• A Kellemetlen igazság a klímaváltozásról (16)

  • Sep 27 2024
  • Length: 6 mins
  • Podcast

A Kellemetlen igazság a klímaváltozásról (16)

  • Summary

  • A Kellemetlen igazság című filmről biztos sokan hallottatok már. A klímaváltozásról szóló dokumentumfilm volt az első, igazán nagy hatást elérő filmes produkció ebben a témakörben. Az egykori elnökjelölt, klímaaktivista Al Gore vezeti végig a nézőt, és hívja fel a figyelmet arra, hogy azonnal cselekednünk kellene. Mindezt már 2005-ben. De, hogy ki kezdeményezte a film elkészítését, arról biztosan kevesebben hallottatok. Jeffrey Skoll az eBay első munkavállalója és elnöke, aki 2001-ben kilépett a cégből, hogy megalapítsa saját produkciós cégét, a Participant médiát. A fő célja az volt, hogy olyan filmeket készítsen, amik fontos társadalmi problémákra hívják fel a figyelmet. Ők készítették például 2015-ben legjobb filmnek járó Oscar-ral kitüntetett Spotlightot is. De vissza 2005-be, amikor Skoll egy nemzetközi klímakonferencián járt, ahol az előadók megnyugtattak mindenkit, még jó 50 évig semmilyen komoly problémával nem kell foglalkozni. Megdöbbent hát, mikor Amerikába visszaérve meghallgatta Al Gore prezentációját, ami a helyzet tökéletes ellentétéről szólt. Skollnak egyértelművé vált, hogy cselekedni kell, és a károk azonnali minimalizálására kell fókuszálni, hogy megmenthessük a bolygót. A film Al Gore-ral mindössze 5 és fél hónap alatt készült el. A szembesítés éles volt. A klímaváltozás zajik, az utolsó pillanatokban vagyunk. A Kellemetlen igazság még abban az évben a gyakorlatban is megmutatta magát a Katrina hurrikán formájában. Így nem csoda, hogy a filmnek elképesztő hatása volt. Skoll egyébként kanadai, de alapítványa a Skoll Foundation Amerikában, Palo Altóban működik, és a világ egyik legjelentősebb társadalmi innovátorokat támogató és elismerő szervezete, Skoll pedig elképesztő filantróp. 1 milliárd eBay részvénnyel alapozta meg az alapítvány működését, és évente 80 millió dollár támogatást ad társadalmi vállalkozóknak, akik a világ megoldatlanságain dolgoznak a vízbiztonságtól az oktatási egyenlőtlenségeken át az egészségügyi kihívásokig. A mai epizódunk rö2vid lenne arra, hogy felsoroljam, mi mindent hozott létre a pozitív társadalmi és környezeti változásokért. Álljon itt csak egy példa az aktivitásai jelentőségére. Az éves világfórumát, a Skoll World Fórumot, az amerikai Forbes a nonprofit szektor Davosának nevezi. Hát így is lehet költeni, és értéket teremteni, de valamiért a világ ezen a táján Elon Muskról mégis többen hallottunk. https://en.wikipedia.org/wiki/Jeffrey_Skoll https://participant.com/ Film: Kellemetlen igazság Könyv: Kellemetlen igazság Film: Spotlight El Gor https://skoll.org/ https://skoll.org/skoll-world-forum/ Re-Business A műsorvezetője Pistyur Veronika. A showrunner Orsós Lajos. A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám. A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram
    Show more Show less
activate_Holiday_promo_in_buybox_DT_T2

What listeners say about A Kellemetlen igazság a klímaváltozásról (16)

Average customer ratings

Reviews - Please select the tabs below to change the source of reviews.