• A szív ereje (18)

  • Aug 12 2024
  • Length: 5 mins
  • Podcast

  • Summary

  • Ülök a rozoga előadótermi széken, vállamon a videokamerával, és könnyek szöknek a szemembe. A 6 éves kislányom áll a pódiumon. Nyugodtan, magabiztosan, összeszedetten és tiszta szívből énekel. Idegesen fészkelődöm, megrohannak az érzések. Próbálom visszatartani a sírást.”Szerte a világon. Szívek dobognak. Figyelj, jól hallod e hangjukat?” Szól kislányom dala. Kerek kis arcát a fény felé emeli. Drága és jól ismert vonásai nem is hasonlítanak az én szikár vonásaimra. A szeme is annyira más, mint az enyém. Fenntartás nélküli bizalommal tekint a közönségre. Tudja, hogy szeretik.”Lenn a völgyben, kinn a réten, szerte a világon ugyanaz a hangjuk” folytatja. Szülőanyjának arca néz rám a színpadról. Egy fiatal asszony tekintete, mely egykor találkozott az enyémmel. Most a publikumot fürkészi. Kislányom a szülőanyjától örökölte vonásait, kissé ferde metszésű szemét és rózsás telt pofiját, amit vég nélkül tudnék puszilgatni.”Fekete és fehér, sárga vagy vörös? A szíve mindnek egy ütemre ver. Igen, egy ütemre ver.” Fejezi be a dalt. A közönség tombol, én is dörgő tapsvihar tölti be a termet. Egy emberként pattanunk fel és tudatjuk Melanieval, mennyire tetszett a produkciója. Mosolyog. Megértette. Elsírom magam. Micsoda áldás anyának lenni! Annyi, de annyi örömöt ad, hogy szinte fáj bele az ember szíve. A szív, amely jelzi az utat, amikor nem tudjuk, merre tovább. A szív, amely egyesíti az idegeneket egy közös cél érdekében. Ez az a szív, amelyet Melanie szülőanyja mutatott nekem bent, az anyaméh biztonságos rejtekében. Melanie hallotta szülőanyja szívének dobogását. Ez a szív egy tizenhat éves lányé volt, akit a feltétlen szeretet vállalása tett felnőtt nővé, aki megértette, hogy olyat adhat gyermekének, amit senki más. Az övénél jobb életet. Melanie szíve ott dobog az enyém közelében, ahogy magamhoz szorítom és dícsérem a szereplését. Izeg mozog a karomban, aztán felnéz rám. Miért sírsz, anyu? Azért felelem, mert boldog vagyok, és nagyon szépen szerepeltél, méghozzá teljesen egyedül. Érzem, hogy már nem csak a karommal tartom őt, hanem a szeretetemmel, a magaméval és azé a gyönyörű, bátor nőjével, aki előbb elhatározta, hogy világra hozza a lányomat, majd úgy döntött, hogy nekem adja őt. Mindkettőnk szeretetét képviselem. A szülőanyáét, akinek volt ereje lemondani, és azét a másik nőét, akinek üres karja megtelt szeretettel. Mert mind ugyanabban a szívdobbanásban osztozunk. Erőleves a léleknek - Jack Canfield, Mark Victor Hansen Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
    Show more Show less
activate_Holiday_promo_in_buybox_DT_T2

What listeners say about A szív ereje (18)

Average customer ratings

Reviews - Please select the tabs below to change the source of reviews.